« Változások   hírek a "hókupac" mélyéről* »

2008. június 9., hétfő

Beszéljünk a szerelemről!

Beszéljünk a szerelemről! Arról a nagybetűs érzésről, amelyet sokan összekevernek a vággyal, meg a langyos, szelíd szeretettel, amely inkább állóvíz, mint tűz. „Honnan tudod, hogy szerelmes vagy?” – kérdeztem egy kedves barátot, két slukk között a szerkesztőség kihelyezett dohányzójában. „Onnan, hogy amikor Őt megpillantom, émelyeg a gyomrom, és zavarok támadnak a beszédközpontomban.” – felelte, de azért gyorsan hozzátette, hogy ennek ellenére a szerelem jó dolog. Persze, rögtön visszakérdezett. Én meg sietve megerősítettem, hogy a szerelem jó, sőt még annál is jobb, nálam a szerelem az, amikor túlcsordul bennem az öröm, annyira, hogy szinte sírni tudnék, és ujjongani kezdenek a hormonjaim. A szerelem az, amikor mosolygok, mint akinek titka van, akárhányszor eszembe jut, elolvadok minden mondatától, és ha fényképe a kezembe akad varázsütésre elakad a szavam. A szerelem az, amikor annyira kívánsz valakit, hogy még a fingját is harapni tudnád…

Arról persze nem szólt a fáma, hogy az is szerelem, amikor megszakad a szíved, mert tudod, hogy nincs tovább, el kell engedned. És szerelem az is, amikor ott vagy a közelében, zsibbasztó bizsergés szalad szét benned, ahányszor csak rád, néz, vagy hozzád ér, aztán belehalsz, mert nem szabad.

Szóval fura dolog ez a szerelem. Egyszer a Kicsi kérdezte meg tőlem, honnan lehet azt tudni, hogy ez a szerelem az a szerelem, ami örökké tart, de legalábbis olyan bájos csemeték születnek belőle, mint pl. ő. Első körben azt akartam mondani, hogy leginkább sehogy, vagyis még inkább utólag, amikor az ember már falba veri a fejét, hogy elengedte. De a Kicsi olyan reménykedve nézett rám, hogy nem volt szívem, lehűteni, és arra kértem, hunyja le a szemét, és képzelje maga elé azt, akire a témával kapcsolatban gondol – megtette, és megkérdeztem, milyennek látja a lányt – „hát mint az életben, felelte a Kicsi, mosolygósnak, és gyönyörűnek.” „Szerelmes vagy” - hangzott a tudományos diagnózis – „de nem biztos, hogy utoljára.” A Kicsi megnyugodott és azóta nem emlegeti, hogy kőszíve van.

Komment

Eddig 5 komment érkezett
  • 1. Detti:
    2008. 06. 10. 11:30

    Szerelmesnek lenni nagyon jó... szeretve lenni szintén. Talán a Ben Hurban hallottam egy érzékletes megfogalmazást erre az állapotra: "Levegőt is alig kapok, ha nem vagy a karjaimban". Igen, ezt jelenti...amikor félembernek érzed magad a másik nélkül, amikor még a nap is másképp süt, ha ott van veled.



  • 2. Trolibusz:
    2008. 06. 10. 11:36

    Beszéljünk!
    Nekem az a fő bajom a szerelemmel (hogy a pozitív életszemléletemet fitogtassam), hogy két ember között teljesen kiszámíthatatlan a hossza, kinél mennyi ideig tart, és utána mind a ketten szenvednek. Tegyük fel (egyszer láttam egy felmérésben), hogy egy ember átlagosan 4 évig szerelmes valakibe, de természetesen óriási különbségek vannak, a szórás 9 év, azaz lehet, hogy valakinél 3 nap után műlik el, valakinél meg 50 évig tart, de az átlag és szórás ismert. Legyen a szerelem eloszlása normális, és két ember esetében független valószínűségi változó. (Ez a feltétel tehát azt jelenti, hogy az egyik embernél a szerelem végétől független, hogy a másiknál mikor múlik el, ezt a feltételt egy másik hozzászólásban majd feloldjuk, és értelmezzük a két ember szerelmi ideje közötti kovarianciát is.)
    MI a valószínűsége, hogy 3 év múlva is mindketten szerelmesek, meg 10 év múlva, meg 20 év műlva. Ezt a megadott feltételek mellett egzaktul ki lehet számolni, a részletekkel most nem untatnék senki (sűrűségfüggvények, integrálok, stb), de ha van rá igény természetesen megírom, a 3 évnek (azaz annak, hogy még 3 év múlva is mindketten szerelmesek a másikba) 30%, a 10 évnek 6%, annak, hogy 20 év múlva is még kölcsönösen fennáll, 0,1% az esélye.



  • 3. Trolibusz:
    2008. 06. 10. 12:32

    Még egy kiegészítés, nem is a 30% a tragikus 3 évnél, annak esélye, hogy már egyik sem szerelmes 20%, azaz 50% az esélye annak, hogy 3 év után az egyik még szerelmes, a másik már nem, ez az igazi baj. 10 évnél a 6% mellett 57% az esély, hogy már egyik sem az, azaz 37% az esélye annak, hogy csak az egyikük még az. 20 évnél 93,7% az esély, hogy egyikök sem az, tehát, még mindig 6%.nál magasabb az aránya azoknak, ahol az egyik félnél még nem múltel, a másiknál már igen.



  • 4. Detti:
    2008. 06. 10. 13:31

    A szerelem csodaszép dolog, tényleg forr, pezseg az ember benne, egy megváltozott tudatállapot. De amikor ez a csoda átalakul egy még nagyobb csodává, a másik iránt érzett mély és őszinte szeretetté, féltéssé, átlényegülésé... az az igazi. Mert annak van alapja, egy csodás szerelem. A szerelem valóban elmúlik, illetve az esetek bizonyos százalékában átalakul. Manapság divat kilépni az elmúló szerelemből, mint egy kitaposott cipőből, mert az kényelmes, mert ezt sugalja az a rengeteg szemét ami a képcsövekből sugárzik. Szerintem sokkal emberibb dolog megőrizni a lángot, ami a nagy lobogásból marad. :)



  • 5. Meggi:
    2008. 06. 11. 14:47

    Hmm.. de jó is.. Illetve de jó is volt az emlékeimben... már csak ott létezik. de azért még tartok neki egy paklit))



Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.